Ma 20 éves a Magyar Diablo Páholy! Egyszerűen hihetetlen, hogy DesDmona és Pink Sonja éppen ma 20 éve 1997. November 1-jén megnyitották a páholy kapuit a Magyar Diablo-s közönség számára. Ennyi idő alatt felnőtt egy teljes generáció, a számítógépek őrületeset fejlődtek 97-hez képest, sőt maga az Internet is. Míg akkoriban még csak a lakosság kis részének volt elérhető, és még a betárcsázós internet is ismert fogalom volt. Ma már ehhez képest ott van mindenkinek a zsebében egy telefon, melyen képes több mint jól elfuttatni a Diablo 2-t! Nem beszélve arról, hogy közben megjelent a Diablo 3.
Sajnálatos módon mint sokan tudjátok a Páholy 2012 legelején megszűnt, így rengeteg fontos információ, illetve a legnagyobb magyar Diablo-s portál és a Diablo rajongók gyülekező helye eltűnt. Több éves várakozás és találgatás után, többen már tudtuk, hogy a Páholy többé sajnos nem fog létezni. Így mi elhatároztuk a Páholy eszmeisége mentén felhúzzuk az oldal Diablo 3-mas arculatát, ezen felül kötelességünknek éreztük, hogy előkutassak a rég elveszettnek hitt Oldalakat. Többé kevésbé sikerült is teljesíteni feladatunkat. A régi Diablo 2-es oldalak jó része megtekinthető, legyen szó a Tudás Fájáról, a Szövetség, Kilátó, Hasznos Holmik oldalairól. Ezen felül a Diablo 1-es részek is úgy ahogy de megtekinthető. Így a Diablo 1-es Tudás Fája és Tolmácsok szépen fenn maradtak.
Megtekintetjük a régi Diablo Páholyos Introt is mely Flash megléte esetén mai napig tökéletes minőségben gyönyörködhetünk látványában. Ugyanis előrelátó módon 17 éve vektor grafikusan készült el. Hogy a későbbiekben se vesszen el átkonvertáltuk videó formátumba. Azt rögtön itt megtekinthetitek:
Továbbá sikeresen előkerült Pink Sonja klánjának 2 könyve, melyet a Fegyvertelenek Klánjának hívtak. A változat amit sikerült megszereznünk még a korai időszakból való! Tudni illek ez volt a Diablo Páholy közvetlen előzménye. Akinek van ideje és kedve érdemes átolvasgatni, rengeteg kreativitást vittek a klánba, legyen szó például a beavatásról mikor megkellet küzdeni Diablo-val puszta kézzel fegyverek nélkül és ha sikerrel jártunk felvételt nyerhettünk a klánba. És igen lehetséges volt bár nem volt egyszerű! Ebből adódott a Klán neve is egyébként, de ezen felül sok érdekes történetet olvashattok még, figyelmeztetek mindenkit nem egy rövid szerzemény! 🙂
Ami külön öröm számunkra, hogy sikerült beszélgetünk nem kevés régi Páholyos szerkesztővel! Rengeteg érdekes történet hallottunk tőlük a rég múlt időkből. Egyes régi szerkesztőkkel, közreműködőkkel találkozhattok a Tanács Teremben! Amit fontos kihangsúlyoznom, az új Páholyt nem a régi szerkesztők készítik és nem is ők kezdeményeztek ezt a projektet. Ha nem jó magam Neomundi, és egy kisebb csoport Diablo és volt Diablo Páholy rajongó kezdeményezte, hogy a Magyar Diablo-s örökség a Páholy fennmaradjon és a legújabb Diablo-sok is átérezhessék mit jelentet a Páholy és eszméje!
és a 20. évforduló alkalmából álljon itt a lehető legtöbb régi alkotó neve:
A Páholy alapítói 97-2012:
Des: Szövetség fõszerkesztõje, TudásFája oldalak szerkesztése, Hírmondó fõszerkesztõje
Pink: a komplett Páholy grafikus arculat megtervezése, html oldalak készítése, Flash animációk, aláfestõ zenék
A Páholy volt fejlesztői:
Barnus: Klánmagazin főszerkesztője, TudásFája oldalak szerkesztése, rendezvényszervezés
Berry: TudásFája oldalak szerkesztése, Tolmács fõszerkesztõje, kézikönyv fordítás
Corvus: TudásFája oldalak szerkesztése
DOOMER: TudásFája oldalak szerkesztése
FanTom: HasznosHolmik fõszerkesztõje
Macska: kézikönyv és egyéb fordítások
Nivalis: TudásFája oldalak szerkesztése
rvs: TDT fõszerkesztõje, TudásFája oldalak szerkesztése, Páholy MOD fejlesztése
Zeon: illusztrációk készítése, programozás, TudásFája oldalak szerkesztése
Aigor: Anyakönyv, Klánterem és a regisztrációs adatbázis programozása
Azmodan: rendezvényszervezés, TudásFája oldalak szerkesztése
CrayZie: TudásFája oldalak szerkesztése
Dain: TudásFája oldalak szerkesztése
Khavaal: fordítás, TudásFája oldalak szerkesztése
Mage: TudásFája és Kilátó szerkesztõ és megjelenítõ modulok programozása, TDT fõszerkesztõje, fordítás
NatRoid: Kilátó fõszerkesztõje, fordítás
Sneakeyes: kisegítõ grafikai munkák
Tersius: TudásFája oldalak szerkesztése, fordítás
Tigris: TudásFája oldalak szerkesztése
UTD: Tanácsterem programozása
Természetesen mindent felsorolni lehetetlen, sok név után még odakívánkozna, hogy “és ezen kívül még sokminden apróságot”.
A fejlesztõ csapat tagjain kívül szeretnénk még kiemelni a következõket:
A flash intro 3D animációit Hévizi Gábor készítette.
A háttérzenék Matlári Miklós – Kreaton Project – Diablo címû, elsõ szólóalbumának témái.
Hangeffektusok: Gauloise
Külön köszönet illeti õket, valamint CrayZie-t, akinek a támogatása nélkül nem tudták volna elkészíteni a Páholy Diablo 2-es változatát.
Mint láthatjátok a Páholy történetében / készítése során az elmúlt 20 évben rengetegen kivették részüket, és várhatóan ez a továbbiakban is így lesz!
Ezen feljegyzéshez kapcsolódik: A Páholy Története , Újra nyit a Diablo Páholy