Küldetéstárgyak
 
Vissza az előzőre
fa nézet
 
Ezen az oldalon a különböző küldetések teljesítése közben birtokunkba kerülő küldetéstárgyakról olvashatsz.
zek a tárgyak mindenképpen szükségesek a küldetések teljesítéséhez, de néhányukat éppen jutalomként, a küldetések teljesítéséért kapjuk - sehol máshol nem találkozhatunk velük a játékban. Csak ideiglenesen lesznek birtokunkban - miután felhasználtuk őket, egyszerűen eltűnnek - a Horadric Cube kivételével, ez később véglegesen rendelkezésünkre áll majd, hisz több küldetés teljesítésében is fontos szerepe lesz. A küldetéstárgyak általában nem rendelkeznek túl nagy mágikus erővel, és bár többségüket használhatjuk hétköznapi módon is, nem ez az elsődleges céljuk. Amiben mindenképpen különböznek a többi felszerelési tárgytól, az egyrészt az a tény, hogy mindenki számára használhatóak - nincsenek olyan erő, ügyesség és szintkövetelményeik, amelyek lehetetlenné tennék egy küldetés teljesítését (pl. olyan tárgynál, amit kézbe kell fogni) - a másik pedig, hogy nem tudjuk őket eladni semelyik kereskedőnél sem. A jutalomként kapott tárgyak nem adhatok át más, a küldetést már teljesített karaktereknek (Wirt falába és a Horadric Cube kivétel). Természetesen más tárgyakat is kapunk a küldetések teljesítéséért, de azok nem kimondottan "küldetés tárgyak" (pl. egy rúna vagy drágakövek), így ezen az oldalon nem ejtünk róluk szót.

Ha elvesztettél egy küldetéstárgyat, ne aggódj. A tárgy mindig ott lesz, ahol eredetileg is megtaláltad, egészen addig, amíg nem teljesül a küldetés.

Act I

TárgyKüldetésLeírás

Scroll of Inifuss
(Key to the Cairn Stones)

Quest 3:
"The Search for Deckard Cain"
A tekercset a Dark Wood pályán, Inifuss fáján elrejtve találhatjuk meg. Miután elvittük Akarához, Key to the Cairn Stones lesz a neve, és a Stony Fielden található öt rúnakő megérintésének helyes sorrendjét fogja mutatni (jobb egérgombbal nézhetjük ezt meg). Miután megérintettük az öt követ, a tekercs eltűnik.

Wirt's Leg

Mace Class
Egykezes sebzés: 2-8
Tartósság: 66
Maximális foglalat: 3


150% Damage to Undead

Quest 3:
"The Search for Deckard Cain"
Wirt a Diablo I egyik szereplője volt. Nála vásárolhattunk jó pénzért olyan tárgyakat, melyeket máshol nem. Sok ellensége volt, a játékosok közül is kevesen szerették. :) Mikor Diablo lerombolta Tristramot, ő is odaveszett, falábát örökül hagyva ránk, amit fegyverként, vagy a jól ismert kockareceptben használhatunk fel. A láb lehet foglalatos is, ami a receptben való felhasználását nem korlátozza, de a rúnaszavak nem működnek benne. A jobb létre szenderült Wirt falábát mindig megtalálhatjuk a Tristrami árokparton.

Horadric Malus

Mace Class
Egykezes sebzés: 6-15
Ügyességkövetelménye: 15
Erőkövetelménye: 15
Tartósság: 55


150% Damage to Undead

Quest 5:
"Tools of the Trade"
Charsi elveszett mágikus kalapácsát a Barakkokban találhatjuk meg, a kovács (The Smith) őrzi azt. Miután visszavittük Charsinak, a kalapács eltűnik.

Act II

TárgyKüldetésLeírás

Book of Skill

+1 Skill pont

Quest 1:
"Radament's Lair"
A Sewers pálya 3. szintjén, Radamentnél lapul ez a kis, ősi könyv. Miután elkértük tőle, jobb egérgombbal tudjuk elolvasni, amiért egy szabadon felhasználható skillpontot kapunk (a könyv persze eltűnik).

Horadric Scroll

Quest 2:
"The Horadric Staff"
Közvetlenül a Book of Skill szomszédságában, a Radament által őrzött csillogó kis ládában találjuk ezt a tekercset, amennyiben még nincs nálunk a Horadric Cube. Ha elvisszük Cain-hez, mesél nekünk a Horadric Staff-ről és annak szerepéről a későbbi küldetésekben, majd a tekercs eltűnik.

Horadric Cube

Quest 2:
"The Horadric Staff"
A kockát a Halls of the Dead pálya 3. szintjén találhatjuk meg, egy szörnyek által védett terem közepén, egy ládában. Rendkívül hasznos tárgy, olyannyira, hogy külön oldal foglalkozik vele itt, a Tudás Fájában. :)

Staff of Kings

Staff Class
Kétkezes sebzés: 10-15
Erőkövetelménye: 25
Tartósság: 45


50% Increased Attack Speed
All resistances +10
150% Damage to Undead

Quest 2:
"The Horadric Staff"
A Horadric Staff bot részét a Maggoth Lair pálya 3. szintjén, Coldworm the Burrower és bogárkái őrzik. Az Amulet of the Viper-rel kell majd egyesítenünk a kockában és szerepe ezzel véget is ért.

Amulet of the Viper

+10 to Life
+10 to Mana
Poison Resist +25%

Quest 2:
"The Horadric Staff"


Quest 3:
"Tainted Sun"
A Horadric Staff csúcsdísze ez a kis amulett, melyet a Claw Viper Temple 2. szintjén találunk meg, a Tainted Sun küldtéshez tartozó oltáron. Hordhatjuk ha akarjuk, de akár azonnal egyesíthetjük is a Staff of Kings-szel.

Horadric Staff

Staff Class
Kétkezes sebzés: 12-20
Erőkövetelménye: 30
Tartósság: 50


50% Increased Attack Speed
+10 to Life
+10 to Mana
Fire Resist +35%
Cold Resist +35%
Lightning Resist +35%
Poison Resist +35%
150% Damage to Undead

Quest 2:
"The Horadric Staff"
Egyesítve a két darabot, megkapjuk a Horadric Staff-et, ami örökli mind a bot, mind az amulett mágikus tulajdonságait. Tal Rasha kamrájának kinyitására használhatjuk az igazi sírboltjában, az "Orifice"-ra helyezve. A "kinyitás" mágikus úton történik, mivel a botból egy villám vágódik ki, leomlasztva a kamra falát... Miután szabad az út, a bot eltűnik, mi pedig mehetünk le Durielhez.

Act III

TárgyKüldetésLeírás

A Jade Figurine

Quest 1:
"The Golden Bird"
Ezt a kis jáde szobrocskát az egyik legelső szörnyfejedelem, vagy veterán szörny fogja nekünk eldobni, amint elkezdünk kalandozni Kurast dzsungeleiben. Vigyük el Meshifnek a kis szobrot, akinek pont ez az egy hiányzik a gyűjteményéből és egy másikat ad érte cserébe. Ezzel a jáde szobrocska története itt véget is ért...

The Golden Bird

Quest 1:
"The Golden Bird"
...de az Arany Madáré csak most kezdődik. A jáde szoborért cserébe Meshif nekünk adja ezt a rég nála levő, arany színű, madarat ábrázoló szobrocskát. Sokat nem tudunk vele kezdeni, így jobb ha elvisszük Alkornak, aki azonnal szét is szedi, hiszen ebben a szoborban vannak elrejtve az ősi bölcs, Ku Y'leh hamvai... Az arany szobrocskának ezzel búcsút is inthetünk...

Potion of Life

+20 life véglegesen

Quest 1:
"The Golden Bird"
...de még nincs vége! :) Miután odaadtuk az Arany Madarat Alkornak és másodszorra is visszatérünk hozzá, megajándékoz minket ezzel a kis itallal, melybe belekeverte a szoborból kivont hamvakat. Jobb egérklikkel tudjuk meginni... brrr :) Cserébe a kis poti 20-al emeli meg életünket, méghozzá véglegesen. Ezzel a küldetés véget ért, a poti pedig természetesen eltűnik :)

The Gidbinn

Dagger Class
Egykezes sebzés: 3-7
Ügyességkövetelménye: 25
Erőkövetelménye: 15
Tartósság: 30

Quest 2:
"Blade of the Old Religion"
Hratli fog megkérni minket, hogy faluja mágikus védelmét segítsünk megerősíteni az ősi Skatsimi pengével, a Gidbinn tőrrel. A Flayer Jungle-ben történő kis bolyongás után rálelhetünk egy kis tisztásra, ahol egy oltár-féleségen ott virít a tőr... azaz hogy mégsem, jól rászedtek minket. Az igazi tőrt az oltár megérintése után megjelenő ellenfelektől szerezhetjük vissza, majd miután odaadtuk Ormusnak, a tőr eltűnik és a falut segíti mágikus erejével.

Khalim's Eye



Khalim's Brain



Khalim's Heart

Quest 3:
"Khalim's Will"
Mint Cain-től megtudhatjuk, Mephisto legyőzéséhez mindenképpen szükséges, hogy el tudjuk pusztítani a Compelling Orb-ot, amivel a fő gonosz átvette az irányítást Kurast felett. A gömböt csak Khalim Akarata képes széttörni, ehhez viszont szükségünk lesz Khalim ereklyéire. Testének három darabját kell megszereznünk: a szemét a Spider Cavern-ben, az agyát a Flayer Dungeon 3. szintjén, a szívét pedig a Kurast Sewers második szintjén találhatjuk meg, egy-egy ládikában. Ha mindezek birtokunkban vannak, mehetünk Khalim Buzogányáért...

Khalim's Flail

Mace Class
Egykezes sebzés: 1-15
Ügyességkövetelménye: 35
Erőkövetelménye: 41
Tartósság: 30


50% Increased Attack Speed
+40 to Attack Rating
Adds 1-20 Lightning damage
150% Damage to Undead

Quest 3:
"Khalim's Will"
... melyet a High Council azon tagja fogja eldobni nekünk, akit elsőnek győztünk le. Tegyük a kockába Khalim Buzogányát az előzőleg összegyűjtött testrészeivel egyetemben és egyesítsük azokat...

Khalim's Will

Mace Class
Egykezes sebzés: 1-15
Tartósság: 30


50% Increased Attack Speed
+40 to Attack Rating
Adds 1-40 Lightning damage
6% Mana stolen per hit
6% Life stolen per hit
150% Damage to Undead

Quest 3:
"Khalim's Will"
... Khalim Akaratává. Fogjuk a kezünkbe, és törjük szét vele a Compelling Orb-ot. Khalim bevégezte akaratát, így a buzogány is eltűnik a kezünkből, a küldetés véget ért.

Lam Esen's Tome

+5 Stat pont

Quest 4:
"Lam Esen's Tome"
Lam Esen elveszett könyvét a Ruined Temple pályán találhatjuk meg, ahol Battlemaid Sarina vigyáz rá. Ha sikerült megszereznünk a könyvet, vigyük el Alkornak, jutalmunk öt statpont lesz - a könyv pedig eltűnik.

Mephisto's Soulstone

Act III Quest 6:
"The Guardian"


Act IV Quest 2:
"Hell's Forge"
Mephisto halálával kerül birtokunkba ez a kis, kék kő, Mephisto Lélekköve. Feladatunk csak a következő, negyedik Act-ben lesz vele, ahol a Pokol kohójában kell majd megsemmisítenünk.

Act IV

TárgyKüldetésLeírás

Hell Forge Hammer

Mace Class
Egykezes sebzés: 6-15
Tartósság: 55


Adds 5-20 fire damage
+35 Defense
Fire Resist +40%
150% Damage to Undead

Quest 2:
"Hell's Forge"
A Pokol kohójában egy feladatunk van: megsemmisíteni Mephisto Lélekkövét. Ehhez mindenképpen szükségünk lesz a Pokol Kohó Kalapácsára, melyet meglepő módon a pokol kovácsa, Hephasto őriz. Amint kezünkbe kaptuk a kalapácsot, helyezzük Mephi lélekkavicsát a kohóra és zúzzunk oda neki. Mindkét küldetéstárgy eltűnik, cserébe kapunk pár szép drágakövet és egy rúnát.

Act V

TárgyKüldetésLeírás

Malah's Potion

Quest 3:
"Prison of Ice"
Ezt a melengető italt Malah nénitől kapjuk, hogy segítsünk vele kiszabadítani a jég fogságában raboskodó Anya-t. Ha nálunk van, amint hozzáérünk Anyához, ő kiolvad, a poti pedig eltűnik. Menjünk fel a városba jutalmunkért...

Scroll of Resistance

+10% minden ellenálláshoz, véglegesen

Quest 3:
"Prison of Ice"
...amit pedig Malah ad, nem más, mint egy tekercs, amivel az ellenállásainkat tudjuk növelni. Jobb egérgombbal tudjuk elolvasni, a tekercs ekkor eltűnik, ellenállásaink pedig megugranak.

A leírás LoD 1.09d alatt készült.