kíváncsisággal vegyes félelmed hozott elém, érzem. Azt kérded, ki vagyok, és miért nekromanta a kasztom? Hallgasd hát Rathma főpapját, Vándor...


A kezdetek... igen. Mindig is vonzott a mágia, és annak hatalmas ereje. Bár soha nem feledtem, hogy testi gyengeségünk az ára elménk határtalan hatalmának, ezt megfelelő ellenértéknek tartottam. Annak idején mágusnak készültem. Tetszett a kezdeti esendőség és gyengeség veszélye, de élvezetes volt látni, ahogy egyre fejlődök, mind erősebb és erősebb leszek, végül tömegpusztítóvá, szinte megállíthatatlanná válok. Mikor a hírnökök még csak az első híreket hozták a világunkba köszöntő új idegenekről, már tudtam, hogy a nekromancia lesz az én új vallásom.

Hirtelen, fiatal fejjel ugrottam bele a feketének gúnyolt tudomány mélységeibe, és ennek meg is fizettem az árát. Valójában nem is tudtam, mihez kezdjek, annyi minden vonzott. Elsőnek a csontvázak idézését tanulmányoztam, de még nem értettem igazán a képzettségek hátterét, azok összefonódását. Ennek tudhatók be kezdeti megbotlásaim is, tanulmányaimból teljesen kihagytam az átkokat. Az átkok, nos igen, az átkok... a legerősebb képzettségek közül valók, ezt soha ne feledd, Vándor. Nem keveset tanultam azóta, saját és mások hibáiból. Elhiheted nekem, Vándor.

Annak idején - ha elmém meg nem csal -, 55 lehetett a betöltött szintem, amikortól Bárónak szólítottak. Legyőztem minden kihívást, háromszorosan is. De mint rájöttem utólag, mindez csupán a beavatás próbája volt, az Első próba. A Második, a kitartásé, csak ezután következett. Nem állhattam meg, több paptársam is versenyre kelt velem. Mindannyian megdöbbentően gyorsan haladtunk a ranglétrán, egy hét leforgása alatt elértem a 70. szintet, de ezzel még mindig nem teljesítettem a próbát. Többen feladták, és csupán néhányan folytattuk tovább a versenyt, hisz mindannyiunk Főpap akart lenni. A 80. szinttől már a Páholy nekromanta trónjáért folyt a harc, hol a győztes csak az lehetett, aki elsőként birtokolta a bűvös 90. szintet. Bár a versenyt egy hajszálnyival elvesztettem ugyan, de mindez csak az előnyömre vált, a próba teljesült.

Mindez régen volt, Vándor. Azóta sokminden megváltozott, a világ sokszor megfordult körülöttünk. Az Egyensúly tizedik ciklusát éljük - sok változást kellett megélnünk, és sok nagy nekromanta is távozott el közülünk, kik feladták kasztjukat. Pedig ez volt a harmadik próba, a Türelem próbája...

Tudtommal ma már csak néhányan maradtunk meg itt Rathma ősi főpapjai közül, de a tanítványok száma soha nem csökkent. Mindig is sokakat érdekelt a sötét tudás, de közülük csak kevesen érzik valóban az Egyensúlyt, kevesen hallják igazán a Csont hívó szavát... Igen! Pontosan. Talán hitetlenkedsz, de vannak közöttünk nőneműek is... tanúsíthatom, Vándor.

Hogy...? Áhh, szóval érdekelnek kasztunk alapvető elvei, Vándor? Így is megfogalmazhattad volna... Nos, halld hát...

Minden nekromanta számára alapvető és vitális, hogy teljes mértékben ismerje a képzettségeinket, azok eredetét és kapcsolódását. Mindet. Lépjen Rathma bármely ösvényére, specializálódjon bármely szakirány felé, a nekromantának minden képzettségét professzionális szinten kell tudnia használni. Enélkül egy nekromanta sem lehet Rathma főpapja.

A másik legfontosabb tulajdonságunk, a türelem. Kétlem, hogy valaha is találkozol nekromantával, kit az érzelmei irányítanak a harcban és őrjöngve veti magát a démonok hada közé. Nem, ezt meghagyjuk a jeges észak barbár népeinek, Vándor. Feltehetően ismered a híres anekdotát, amely ekképpen végződik: "Kelj fel, és járj..."

Nem, egy nekromanta mindig türelemmel kivárja azt a pillanatot, amikor az Egyensúly már csak az ő beavatkozására vár. Semmi felesleges mozdulat, semmi felesleges erőpocsékolás, mely az Egyensúlyra helyrehozhatatlan hibákat vetne. A nekromantáknak a türelem ad erőt, ez teszi őket legyőzhetetlenné.

Mi mindig a háttérben maradunk. Csendben, észrevétlenül húzódunk meg, onnan irányítunk, figyelünk mindent és mindenkit. Ha szükséges, időnként beavatkozunk, s azzal dolgokat változtatunk meg. Igazad van Vándor, így is fogalmazhatunk... manipulálunk. Ez számomra a nekromanta lét lényege. Ezért is vagyok Rathma főpapja.

Az egyszerű népek nem értenek minket. Tipikus tévhitük, hogy a Gonosz oldalán állunk, holott ez nem igaz. Mi nem állunk senki oldalán. Az Egyensúly fenntartásáért harcoltunk mindig is. Igen, pontosan. Ha majd a Fény erői kerülnek túlsúlyba, a Pokol seregeit támogatjuk majd, amíg az Egyensúly vissza nem áll.
Jelenleg a világot járom, Trag-Oul, a Nagy Sárkány hívó szavára várva. A saját erőmre támaszkodok, mivel a képességeim lényegében mindenhol megsegítenek. Nincs szükségem másokra, Én egyedül dolgozom. Más harcosok csak zavarnak. Ennek ellenére rendszeresen megjelenek a nekromanták gyülekezőhelyén, a Rejtekhelyünkön. Általában másoknak adok tanácsokat. Egyszer talán majd Neked is, Vándor.

És talán egyszer mesélek majd a tanítványaimról is. De nem most.

Itt az idő, eleget beszéltem már. Menj, hagyj magamra! Rathma kísérjen utadon!"