Szótár
 
Szótár: Tárgylista
Szótár: Kifejtős Részleg
Vissza az előzőre
fa nézet
 
A Diablo-ban és a játékban előforduló gyakoribb kifejezések fordítása található itt meg.
Üdvözlünk, kedves olvasó! Itt állsz a Magyar Diablo Páholy szótárának kapujában. De gondolom, ezt tudod. Véletlenül ritkán tévednek erre az emberek. Vagy ha mégis, akkor ideje egy rövid áttekintést adni számukra, mivel a számítástechnika legelterjedtebb nyelve az angol. Ezt lehet nem szeretni, változtatni rajta fordításokkal – és ezzel egy picit megerőszakolni – de a legtöbb felhasználó attól még mindig ezt fogja használni. Amennyiben te nem bírod annyira ezt a nyelvet, akkor a szótárunk (is) neked készült.

Alapvetően három nagy részre lehet osztani a szótárat.
Az első – ezen szöveg alatt elterülő – rész a rövidítésekkel, és a leggyakrabban használt szlenggel foglalkozik. Ezek nagyobbik része olyan ismeretanyag, amit hosszabb távú fórumozással és/vagy battle.net-es játékkal megtanul az ember. Főként újoncoknak szánjuk – így összefogott formában – de ki tudja, talán a tapasztalt játékosok is találnak benne érdekes dolgokat.
A második kissé hosszabb, kissé dagályosabb rész főleg az olyan szavak, tárgytulajdonságok, általános kifejezések megmagyarázásával foglalkozik, amelyek nem fértek be a rövidítésekhez, vagy hosszabb leírást igényelnek. Ez a szótár lényegi, „szótári” része.
A harmadik, és egyben utolsó rész az unique(egyedi), és set(szet) tárgyakkal foglalkozik. Itt alfabetikus sorrendben találod meg őket, és azt, hogy hol érdemes utánanézned, ha bővebb információt szeretnél kapni róluk. Valamint megtalálható benne az ismert rúnaszavak rövid ismertetése is.
Ímhol hát, kedves olvasó, következnek a rövidítések.


Rövidítések

acc
Account
alibaba
Blade of Ali Baba, egy exceptional unique kard
All
Szószerinti fordítása: "minden." Többnyire all resist, all skill formájában szerepel.
ama / zon / amazon
Amazon (a játékban szereplő egyik kaszt)
amethyst
Ametiszt (lsd még drágaköveknél)
Andy / Andariel
Az Act1 főgonosza, a hét főgonosz egyike.
AR / attack rating
Támadóérték
arkaine / arkaines / valor
Arkaine's Valor, egy elit unique páncél
arreat
Arreat's Face, egy exceptional barbár sisak.
AS
Az Arreat Summit rövidítése, ami a Diablo II LoD-dal kapcsolatos információk hivatalos lelőhelye. Címe: www.battle.net/diablo2exp
assa / asn / assassin / ssn
Bérgyilkos (a játékban szereplő egyik kaszt)
baal / bél
Az Act5 főellensége, a hét főgonosz egyike.
baba / barb / barbi / barbarian
Barbár (a játékban szereplő egyik kaszt)
baranar
Baranar's Star, egy elit unique zúzófegyver
bartucs / chop-chop
Bartuc's Cut-Throat, egy exceptinoal unique karom
BH
Blessed hammer (lovag képzettség)
bloody
Bloody Foothills, az Act5 első terepe. Ennek a gyors végigirtása a "bloodyrun", vagy "bloodrun".
bnet / b.net
Battle.net
BO
Battle order (egy barbár képzettség)
bos / burst
Burst of speed (bérgyilkos képzettség)
brb / be right back
Mindjárt jövök, angolul. Magyarul általában a "pill" rövidítést használják erre.
BS
Bone spear vagy bone spirit (nekromanta képzettségek)
buri / buriza
Buriza Do-Kyanon, egy exceptional számszeríj
CE / Cexp
Corpse explosion (nekromanta képzettség)
CE / collectors
Collectors Edition, a Diablo gyűjtőknek készült, néhány ezer példányban megjelent kiadása.
CE / FE / LE
Cold Enchanted, Fire Enchanted, Lightning Enchanted (szörnytulajdonságok)
cg / congrat / gratz / gz
Gratuláció valamely eseményhez. Általában szintlépéskor szokás.
CI / FI / LI / PI
Cold Immune, Fire Immune, Lightning Immune, Physical Immune (szörnytulajdonságok)
clear / clean
Tiszta (előbbi helyre, utóbbi tárgyra vonatkozik általában)
cold (absorb / damage / resistance)
Hideg ("elnyelés" / sebzés / ellenállás)
come
Gyere
conv / conv aura
Convinction aura (lovag képzettség)
cool / kewl
Csúcs. Elismerést kifejező jelző.
cow / boci / huncow
Olyan játék melyben a titkos tehén pálya lakóinak gyors lehentelése a cél. (a huncow a magyar játékokat jelöli)
create
Új játék létrehozása
CS
Főként critical strike (amazon képzettség) ritkábban chaos sanctuary
csonti / ropi
Nekromanta csontváz
cu / cy / cya / see ya / see you
Viszlát, angolul.
d2x / LoD
A Lord of Destruction kiegészítő megnevezései. ("expansion pack" - kiegészítő (angolul))
dam / damage
Sebzés (karakternél, szörnynél, fegyvernél)
def / defense
Védelem (karaktertulajdonság)
dex / dexterity
Ügyesség (karaktertulajdonság)
diamond
Gyémánt (lsd még drágaköveknél)
dio / dia / diablo / "az öreg"
Az Act4 főellensége, a hét főgonosz egyike. A Classicos diablo globális főellensége. :-)
dru / druid
Druida (a játékban szereplő egyik kaszt)
durci / duriel
Az Act2 főellensége, a hét főgonosz egyike.
eagle
Eaglehorn, egy elit unique íj.
ED
Enhanced damage, ritkábban enhanced defense
elit / elite
A tárgyak harmadik (exceptionalnál erősebb) és egyben legjobb minőségű osztálya. Nightmare Act5 környékétől találhatóak.
emerald
Smaragd (lsd még drágaköveknél)
energy / enrg / nrg
Energia (karaktertulajdonság)
eth
Ethereal (éteri típusú tárgy)
exceptional / excep
A tárgyak második (normálnál erősebb) osztálya. Normál Act5 környékétől találhatóak.
experience / exp / xp
Tapasztalati pont
fana / fanaura
Fanaticism aura (lovag képzettség)
FB / Fball
Fireball (varázslőnő képzettség)
fire (absorb / damage / resistance)
Tűz ("elnyelés" / sebzés / ellenállás)
fizimiska / PI
A fizikai immunis "magyarosítása" :-)
FO / orb
Frozen orb (varázslónő képzettség)
FoH / fist
Fist of the heavens (lovag képzettség)
fps / framerate
Frame per second, a másodpercenként megjelenített képkockák száma. (a nagyobb jobb)
freeze
Fagyás, fagyasztás (főként sebzésnél: "freezes target"), vagy holy freeze aura (lovag képzettség)
Fury
Leggyakrabban lightning fury, egy amazon képzettség, ritkábban "Fury", mint druida képzettség.
FW
Fire wall (varázslónő képzettség)
GA
Guided arrow (amazon képzettség)
Gaze
Vampire Gaze, egy exceptional sisak
gem / kavics
Drágakő
GF
Grandfather, egy elit kard
gg / good game
Jó játékot / köszönöm a játékot. Általában elköszönéskor használatos.
gj / gw / good job / good work
Szép munka, jól csináltad. Nehéz szörnyek leölése után, jó csapatmunka esetén használatos.
gl / good luck
Sok szerencsét, jó vadászatot.
HC
Hardcore ("egy életem, egy halálom" játékmód)
healing (potion)
Gyógyítás (gyógyító ital)
hell
Általában a három nehézségi fok közül a legnehezebb (a szó jelentése "pokol"), ritkábban Act 4.
hibrid / hybrid
Kombinált fejlesztésű karakter (főként amazon)
hireling / merc /mercanary
Bérenc, zsoldos
hostile / hosti / hostizás
Ellenséges / ellenséges szándék megnyilvánulása
HP / health
Health points
HS
Főként holy shield, ritkán holy shock (lovag képzettségek)
IAS
Increased attack speed, megnövelt támadási sebesség
id / identify / id scroll
Azonosítás / a tárgyak azonosítására használható tekercs
IK
Immortal King, egy barbár-specifikus set
IM
Iron Maiden, egy nekromanta átok)
Jalal / Ialal
Jalal's Mane, egy exceptional druida sisak
k / ok
Ok, oké
kari / char / karakter / character
Az a figura, aki téged a játékban megszemélyesít
kocka
A Horadric Cube
lama / láma / lame / lamer
Kezdő játékosokra alkalmazott sértő kifejezés.
laying
Laying of Hands, a Discipline set kesztyűje.
leech (mana / life)
Élet és mana elszívást jelent, melyet a "% mana/life stolen per hit" tárgytulajdonság jelöl.
lev / lvl / level
Szint (karaktereknél: clev, tárgyaknál: ilev/ilvl, szörnyeknél: mlev/mlvl. (character, item, monster szavakból.))
lidless
Főként Lidless Wall, egy exceptional unique pajzs.
life
Élet, életerő
lightning (absorb / damage / resistance)
Villám ("elnyelés" / sebzés / ellenállás)
lol
Általában másokat sértő kinevetés, ritkábban "röhej" a jelentése. ("laugh out loud")
luzer / luzr
Angolul vesztes, az amerikai játékosok kedvenc szidalmazó titulusa.
lvlup / lup / up
Szintlépés ("level-up")
mana
Mana, varázserő
manald
Manald Heal, egy unique gyűrű
map
Térkép
mara / maras
Mara's Kaleidoscope, egy unique amulet
Mefi / Meph / Mephisto
Az Act3 főellensége, a hét főgonosz egyike.
MF / magic find / bc / better chance
A mágikus cuccok megtalálásának esélyét növelő tárgytulajdonság rövidítései.
mf-elés
A magic find-ra, azaz cucckeresésre kihegyezett játék.
minion / minyon
A szörnyfőnököket kísérő, az átlagosnál erősebb szörnyek, vagy a nekromanta idézett teremtményei.
monster / monsta / mon
Szörny
MS
Multi Shot
MSLE
Multi shot lightning enchanted, az egyik legrosszabb szörnytulajdonság párosítás.
nagel
Nagelring, egy unique gyűrű.
need / offer
Trade csatornán általában így hirdetik meg a portékákat. A need a keresett, az offer a felajánlott cuccot jelöli.
nekro / nekromancer / nekromanta
Nekromanta (a játékban szereplő egyik kaszt)
newbie / noob
Kezdő (a noob szó erősen sértő)
night / nm / nightmare
A három játék nehézségi fokozat közül a középső. (A szó jelentése "rémálom".)
normal
A három játék nehézségi fokozat közül a leggyengébb, vagy a tárgyak alaposztálya.
np / no problem
Semmi gond, nem tesz semmit
pala / pally / paladin
Lovag (a játékban szereplő egyik kaszt)
PK / player killer
Olyan játékos, aki mások karakterét figyelmeztetés nélkül, orvul próbálja megölni (a játékosok egy megvetett csoportja).
PKK / player killer killer
Olyan játékos, aki a PK-k megölését tűzte ki céljául.
poison (damage / resist)
Méreg (sebzés / ellenállás)
potion / poti
Ital (gyógyító, pozitív hatású, vagy robbanó, mérgező is lehet.)
PP / party please
A csapatba való belépés szándékát szokták ezzel kinyilatkoztatni.
PVM / player versus monsters
Játékos a szörnyek ellen játékmód. (az alapértelmezett. Karakterek jelölésére is használják.)
PVP / player versus player
Játékos a játékos ellen játékmód. (duel, párbaj karakterek jelölésére használják.)
q / quest
Küldetés
re / wb
Ismételt találkozáskor szokásos köszöntés.
reju / rejuvenation (potion)
Felfrissülés (manát, és életet egyaránt töltő ital)
req / rq / required
Szükséges (tulajdonság, karakterszint, etc.)
res / resist / resistance
Támadásokkal szembeni ellenállás. Lehet fire, cold, physical, stb.
river / RoF
River of Flame
rlz / rulz / rulez / rullah
Király, valamely dolog minősítéseként
rotfl
Hempereg a földön a röhögéstől. ("rolling on the floor laughing")
ruby
Rubin (lsd még drágaköveknél)
run
Futás, különböző előtagokkal (blood-, cow-, mephi-, etc.) a megfelelő helyen történő gyors hentelést jelenti.
sapphire
Zafír (lsd még drágaköveknél)
SC / softcore
Olyan játékmód, melyben a karakter halálakor csak pénzt, és tapasztalatot veszthet, véglegesen nem halhat meg. (alapértelmezett)
seis / LDS
Lord De Seis, Diablo egyik testőre
shaft
Shaftstop, egy exceptional unique páncél
shako
A cap elit verziója, de általában a shako alaptípusú unique Harlequin Crestet értik alatta.
shock
Holy shock aura (lovag képzettség)
shrine
Oltár
skl / skill
Képzettség, a karakter által megtanulható képzettségek.
skull
Koponya (lsd még drágaköveknél)
skullders
Skullder's Ire, egy exceptional unique páncél.
SM
Skeleton Mastery (nekromanta képzettség) vagy Shadow master (assassin képzettség, vagy egy editorprogram)
SoJ / jordan
Stone of Jordan, egy unique gyűrű
sorc / sorci / sorceress
Varázslónő (a játékban szereplő egyik kaszt)
sry / sorry
Bocsánat
ss / storm
Általában Stormshield (elit unique pajzs) ritkábban Stormspire (elit unique szálfegyver)
sta / stamina
Állóképesség
str / strength
Erő (karaktertulajdonság)
string
String of Ears, egy exceptional unique öv
stuff
Cucc
sux
Szívás
tarn
Tarnhelm, egy unique sisak
thx / thanks / ty / thank you
Köszönöm
titans
Titan's Revenge, egy exceptional unique amazon dárda
topaz
Topáz (lsd még drágaköveknél)
TP
Town portal vagy Teleport (varázslónő képzettség).
viper / vipermagi
Skin of the Vipermagi, egy exceptional unique páncél.
vit / vitality
Vitalitás, életerő (karaktertulajdonság)
WF
Windforce, egy elit unique íj. (Egyesek szerint _az_ elit unique íj. :-)
wow
Elismerés, lelkesedés kifejezésére szolgáló angol szó.
WP
Waypoint. A bizonyos pályákon található, a földön rajzolatos kövekkel kirakott térkapu. Gyors közlekedésre szolgál.
WW
Werewolf (druida képzettség) vagy Whirlwind (barbár képzettség)
xbow / cbow
Crossbow, vagyis számszeríj
Zakarum / herald
Herald of Zakarum, egy exceptional unique lovag pajzs.