Az életet adó Kedves Pink Sonja!   Amikor ezt a tekercset olvasod, én nem létezem. Tudom, hogy ki vagy, és azt is tudom, hogy megteszed, amit kérek. Ne lepôdj meg, hogy a tekercset reggel az ágyad mellett találtad, és ne aggódj, nem jártam a szobádban. Kérlek, olvasd figyelmesen:       ... A tó vize ismét hullámzani kezdett. Eleinte lassan, észrevétlenül kavargott, majd kisebb fodrok jelentek meg a felszínén. Végtelen mélységében sötét árnyak terjeszkedtek, egymást felfalva váltak egyre s egyre hatalmasabbá. Elrond szerette a tavát. Mióta számûzték, megtagadták tôle létezését, magányában számtalan világot teremtett. A tó az egyik legkedvesebbet szimbolizálta neki, s ô ragaszkodott ehhez a formához. Ha nem volt más dolga, legtöbbször a tavat figyelte. Halandó, bár soha nem járt, és nem is fog ezen a helyen, ha   megpillantja ezt a vizet, talán felfog valamit lénye parányi és jelentéktelen voltából. Elrond alkotása számára a valóság. Találhatott volna számtalan befejezetlen vagy épp készülô csodát, melybôl akkor sem lát semmit, ha egész életében figyeli; pedig itt, kiszakadva az idôbôl, számára ez örökkévalóság lenne.   Elrond gyakran arra gondolt, vajon belôle mit fogna fel. Itt, bár mint szám?zött, a maga ura volt, és megtehette volna, hogy kipróbálja. Nem jelentett volna számára igazi örömöt. Nem volt különbség, hogy valóban kiragad egy halandó lelket, vagy végiggondolja, mi történne vele itt végtelen létezés alatt.   Amikor egy új ember született valamelyik világban, vagy Elrond új istent teremtett valamelyiknek, úgyis gyakran belegondolt. Ezután már nem volt értelme megtenni, hiszen voltaképp megtörtént. Magányos volt.       Tovább figyelte a tavat; tudta, mi fog vele történni, hisz olyan egyszer?. Sajnálta. Könnyen tehetett volna ellene, de akkor még ennyire sem lenne jelentôsége egy-egy m?vének; mindegyiknek  önálló életet kellett élnie.   Ha meg tudná fosztani magát attól, hogy mindent elôre lásson, talán más lenne. Megmenthetné úgy a tavát, hogy igazán boldog lehetne utána. Ennek csak egy módja volt; ha megteszi, semmire sem fog emlékezni, nem lesz hatalma a világ felett, a saját élete is múlandóvá válik. Nem lesz magányos. Elrond elrendezett valamit, körbenézett és búcsút mondott világainak, isteneinek, embereinek. Lassan belesétált a tó vizébe, hagyta, hogy a sötét árnyak körbefogják, és lehúzzák, le, a   feneketlen mélységbe.   Te vagy az egyetlen halandó, ismeri ezt a titkot. Neked kell eldönteni, kivel osztod meg, kivel nem; egy embernek nem mondhatod el semmiképpen. Nekem. Most itt élek köztetek, és semmit nem tudok sem a tekercsrôl, sem a tartalmáról. Kérlek, ne fossz meg ettôl. Rá kell jönnöd, hogy én most ki vagyok. Nekem nem szabad, hogy ki voltam.                                                                    Köszönettel : Elrond