Az álom még a Mammonok között született
a hulló levelek havában , és huszonhárom évvel
ezelõtt valósággá is vált. Nagy volt az
öröm és a búbánat egyszerre mert mindenki
fiúnak várta a jövevényt hisz erõs
férfikézre volt szükség Dera Maranban.. Mikor a
nap megvirradt a jövevény felsírt és nemét
meghazudtoló erõszakossággal adta a világ
tudtára, hogy megérkezett. Keresztségben az EvE nevet
adták neki, és kérték az Isteneket legyen õ
a messzeség vándora, hogy a Gonosz ne találjon rá
az szenvedésben. Kímélték ,óvták
és féltették, ezért tanulni
az Elvonultak Kolostorába adták. De õ minden
idejét amit csak tehetett a Keselyû Hegységben
töltött, ahol találkozott Endallal egy rég kihalt
törzs fiával, ki megmutatta neki az utat. A Keselyû
Hegység kis forrásánál a Rió
Flangenél tört rá a
felismerés….
Vadságában, és merészségében
ekkor már túlszárnyalta mesterét, és hû
szolgálója volt a Jónak és megvetette a Gonoszt.
Erejét és elszántságát csak fokozta, hogy
sokan szegõdtek a Gonoszhoz zsoldosnak, mert szegények valák.
Úgy érezte idõre van szüksége.
Elbúcsúzott Endalltól és
szülõvárosától és mindentõl
ami szép és jó volt számára.
Északnyugatra indult az Északi Óceánon át
az ismeretlenbe.
Senki nem hallott róla, mindenki elfelejtette, még õ
is elfelejtette magát. Csak a semminek élt és a semmibe
vágyott. A távoli ismeretlenben egy távoli
földrészen hosszú kínkeserves hónapok
vártak rá. Úgy érezte feladja, felad
mindent…..hisz õ akarta, így kell lennie. Érezte
nem változtathatja meg a sorsát. Ekkoriban rossz hírek
érkeztek hazájából, és azok is csak
ritkán jutottak el hozzá…amik szenvedését
még tovább fokozták. Erõtlenné vált
és gyengévé, az idegenek nem fogadták be…egyre
többet gondolt Endallra és tanításaira.
Visszavágyott.
Gondolatait ijesztõ fény fellobbanása
szakította meg. A tortosai fennsíkon lovasokat látott,
a halálhörgés messze hallatszott. Endall szelleme derengeni
látszott, sötét szemeiben újra fény gyúlt
– Minden mozdulatban, minden hangban ott kell lennie az elõzõ
emlékének és a következõ
ígéretének. – súgta a mester a .
Lovára pattant és már hangosan ejtette ki a gondolatait-
és mindenegyes hangban ott kell lennie a gyõzelemnek
–Szélsebesen vágtatott
a fény irányába az ég koromsötét
volt a vihar rettenetes. Hosszú fekete haja csapzottan lógott
szemébe, de a tüzet a legnagyobb vihar sem olthatta ki. Az Alkonyt
Ûzõk Hídjánál észrevette milyen
közel az Északi Óceán, és övéit
egyszeriben közel érezte. Érezte a tenger illatát,
a szabadság ízét. Átvágott az erdõn
és egyenes vágtatott a küzdõk felé,
íját válláról levette, és még
erõsebben szorította lábával lovát,
szíve a torkában dobogott. Már célozni
készült mikor egy hatalmas lovas hátulról a
nyomába eredt. Az utolsó pillanatban elérte õt,
és õ észrevette , hogy a harci zaj nem más
mint boldog emberek önfeledt ünnepe a Gonosz
felett.
Az ismeretlen lovas elé vágott, majd így
szólt: Tanuld meg , hogy ne ítélj elõre és
ne dönts utólag.
Érezte megpecsételõdött a sorsa, égõ
tûzként érezte az idegen tekintetét, a
Kiválasztottak Szakadéka ijesztõen közelnek
látszott. Phoenix vagyok mondta az idegen, de ekkor már nem
szabadultak egymás tekintetétõl.
Hosszú hónapokat töltött el Phoenixel és
övéivel, de a vérszava erõsebb volt minden más
késztetésnél. Újra rossz hírek érkeztek
ekkoriban. Ködös reggelen indult vissza szeretteihez az Északi
Óceánon keresztül. Phoenix nem tartott vele, de
visszaadta hitet, és neki adta szívét.
A Tengeren már látta Jadart, Drangor
kikötõjét és bástyáin a tüzet,
mely a messzirõl megtért vándornak több mint
elég.
Szerettei nagy örömmel fogadták, és
megelégedetten látták hogy kislányból
nõ lett. Hírt adtak neki, a harcról és a még
számára ismeretlen klánról és egy
Mesterrõl, ki túlszárnyalta Endall tudását,
felülmúlta és bátran vezette az igazakat. EvE
megkereste a Névtelen Beavatottat, és tudását
bizonyítva elnyerte bizalmát.
Tristram városa a Klán létezésének
idején, nem szenvedett a Gonosztól. Eve , már nem volt
egyedül barátai voltak, a számára
megmagyarázhatatlan érzés belülrõl fakadt,
holott kívülrõl származott. Boldog volt,
élvezte a békét és a szeretetet.
De szíve nem nyugodott, belülrõl ugyanaz a
vágy hajtotta ami oly sok évvel ezelõtt. Menni
akart….Nascaraába, tán Taradyssbe már mindegy
volt….Tudta, valahol újra várja õt egy Phoenix,
egy ismeretlen vidék és tudta, hogy visszatér biztos
,hogy visszatér………