A Világ-kapuk  A tanácsterem megtelt a világ minden tájáról érkezõkkel. A legnagyobb bölcsek, mágusok és tudósok ülték körül az asztalt melyen Drangor térképe hevert. Talron elgondolkodva meredt maga elé, õ hívta össze ezt a tanácskozást. A megjelentek mindegyikének saját elmélete volt a Világ-kapuk helyérõl. Talron elszörnyedve gondolt bele a lehetõségbe, hogy soha nem találják meg a Raendálok örökségét. Egy dolog volt melyben mindegyik tudós egyetértett: a kapuk léteznek valahol Drangorban, de azok számát erõst vitatták. Talron végignézte az elötte fekvõ térképet, mely talán a legrészletesebb volt amelyet valaha emberkéz alkotott Drangor-ról. Az elmúlt négy órában lassan minden egyes pontjáról többen esküvel álították, hogy azon a helyen különleges dolgok történnek, tehát ott kell kezdeni a kutatást. A számtalan lehetõség között voltak nyilvánvaló ostobaságok, de elvetni egyiket sem merték.  Hatalmas csattanással vágódott ki a tanácsterem ajtaja, azonnal  halotti csend állt be a saját elméleteiket nem éppen halkan bizonygatók közt, majd az egész társaság egy emberként fordult az ajtóban megjelenõ magányos ember felé. Hosszú fekete rúnákkal szegélyezett köpeny takarta, dísztelen de makulátlanul fekete. Szemei a csuklya árnyékából láthatatlanul pásztázta az összegyülteket. A csuklya alól kilógó hosszú szakál volt az egyetlen mely arra utalt, hogy valóban egy ember rejtõzhet a fekete ruha alatt.   -Kit tisztelhetünk benned idegen? kérdezte Talron miután a megdöbbenése elmúlt.  Az idegen hangja halk volt és suttogó, mégis valahogyan oly erõteljes, hogy a teremben lévõk mind egytõl egyik pontossan értették minden szavát.  -Hogy hitvány porhüvelyem milyen néven illeti magát míg a szánalmasan rövidre szabott életét éli nem fontos. De figyeljétek szavaimat, mert amit elmondok tán még ezrek életét hosszabíthatja meg.  Míg beszélt az asztalhoz lépett, és végignézett a rajta heverõ térképen.  Tudjátok meg gyarlók -ti akik mind hatalmasnak és ostoba módon mindentudónak képzelitek magatokat- a Világ-kapuk történetét, hogy csillapítsátok éhetek.  A Raendálok alkoták meg mind a tizenhármat, midõn Drangort álmodák világra, de annak is már számolhatatlan emberöltõnyi ideje, hogy a mammonok, mikor megtelepedének az emberek között, tíz kaput végleg elpusztítának,  hogy a gyarló halandókat saját botorságuktól óvják.  E tíz volt a legszörnyûb , melyek olyan világokra vezettek, ahol nekünk semmi keresnivalónk nem lehet.  Három megmaradt, ezeket erõs mágiával zárták le, és elrejtették, hogy a gyenge akaratúak mesterkedése nyomán ne törhessen több pusztulás e világra.  Higgyétek el nekem, hogy addig jó míg e tértöréseket a mammonok védõmágiája tartja zárva...  A történet egyik tanusága, hogy a mammonok sem tökéletesek...  Egyikük egy alkalommal felfedte tanítványának az egyik rejtett kapu helyét. Khonodrillnak legyen hála csak az egyikét, így a másik kettõ sorsáról és helyérõl mi emberek nem hallhatunk soha, így én se.  A tanítványból nagyhatalmú mágus és tanítómester lett, s a titok ezen idõktõl számítva már nem volt titok többé.   Talán nem meglepõ ha elárulom, hogy ez a kapu Xil-Fengal-ban található...   Hogy hol? A Kapuk Terén. Hát igen, az ostobák úgy gondolták a legjobb egy ilyen kapu köré építeni a mágia legendás városát.   Nagy hiba volt, de ezt akkor senki sem gondolta át komolyan.  A Napéjj-egyenlõség ünnepén aztán bekövetkezett az, aminek nem lett volna szabad megtörténnie...   A Kilenc Mágus nevét viselték õk. Sikereiktõl elvakultak, balgák, és önhittek voltak… Inték õket a mammonok, de a bölcsesség legnagyobb ellensége, a vakmerõség, mindennél erõsebb volt bennük.  Khonodrill nevére, a borzalom eszenciája tört rájuk, midõn a hosszú és kimerítõ rítusok után kinyitották a kaput. Csak 3 napig volt átjárható, de a város fele odaveszett...  A kilenc nagymester összefogása majdnem kevésnek bizonyult, ám a szerencse melléjük szegõdött, s a kaput visszazárták. Azóta mint egy gyászos mementó áll ott, a város közepén...  Remélem nem vagytok oly ostobák, hogy elinduljatok Xil-Fengalba, hogy "szerencsétek" próbára tegyétek Hol vagytok ti ama kilenctõl? Redves csürhe csupán! Vakmerõ õrültek csapata!  Még jó, hogy Fengalba az ilyen kalandorok soha nem tehetik be koszos lábaikat.  Szolgáljon e történet figyelmeztetésül! Maradjon a kapuk helye mindörökre rejtve elõttetetek, hogy önhittségetek ne pusztíthassa el oly nagyra tartott világotokat!  A fekete köpenyes megfordult és kisétált a terembõl. A megdöbbent emberek elmerengve néztek utánna.  Évek múltak el azután...  Mintha csak Drangor álomszöveteiben lapult volna a végzet, egyikük egy szerencsétlen véletlen folytán megtalálta a másik két kapu pontos helyét. Messzi földrõl érkeztek a hatalmas tudású mágusok, hogy közösen felnyissák az erõs védõmágiával lezárt kaput, és bepillantást nyerhessenek az általuk elképzelt csodákba. A fekete köpenyes Xil-Fengal-i jövevény szavaira addigra már senki sem emlékezett...  Aigor