A foglalattal ellátott tárgytípus
 
Vissza az előzőre
fa nézet
 
Itt találhatsz információkat a foglalattal ellátott tárgyak tulajdonságairól és működéséről.
Diablo II-ben megjelent egy új fajta tárgytípus, a foglalattal rendelkező tárgyak. Tulajdonságaik alapján megegyeznek a normál tárgyakkal, színük szürke (lényegében tehát ezek olyan normál tárgyak, amelyek alaptulajdonságként rendelkeznek foglalatokkal). Ezekbe a foglalatokba azután 3 fajta tárgyat tehetünk: drágaköveket (gem), rúnákat (rune) és jewel-eket, melyek azután tulajdonságaikat átadják a foglalatos tárgyaknak. De vigyázz, ha egyszer már beleraktad őket a foglalatba, később kivenni már nem tudod! Ezen tárgyak megnevezésére a játékosok általánosan az xS rövidítést alkalmazzák, ahol az x a foglalatok számát jelenti (pl. 6S Long War Bow, 3S Tower Shield, stb).

A Diablo II Classictól eltérően ma már a fegyvereken (dobófegyvereket kivéve), pajzsokon és sisakokon kívül foglalattal rendelkezhetnek a páncélok is, valamint egyes tárgyaknál a maximális foglalatok száma is bővült. Semmilyen más tárgy nem lehet foglalatos. A különböző tárgyaknak különböző a maximális foglalatszámuk, ez a tárgy méretéből is következik. A foglalatok száma maximálisan hatig terjedhet, de a különböző tárgyfajták esetében ez eltérő. Fegyvereknél 1-6, sisakoknál 1-3, páncéloknál és pajzsoknál 1-4 között változhat a foglalatok száma, amit a tárgy típusa és az azt eldobó szörny szintje határoz meg (így pl. nem létezik 4S Buckler és pl. normal fokozaton ne is várjuk, hogy leessen egy 6S íj). Fontos tudni, hogy a hajpántoknak csak 1 foglalatuk lehet! Íme egy-egy példa a foglalatos tárgy alaptípusokra:



Minden fajta tárgy lehet foglalatos (alapban akár több foglalattal is), ha a tárgy alaptípusa ezt engedi (pl. akár egy egyedi páncél is lehet foglalatos, de egy kesztyű semmiképpen sem). Lehet ethereal, magic, rare, set és unique is egy foglalatos tárgy, de Crafted tárgyak csak utólagos socketelés után kaphatnak foglalatot (pl. 5/1 küldetés).

Oldalt egy képet láthattok egy egyedi, alapban két foglalattal rendelkező páncélról. Egyéb esetben (socketeléssel) az egyedi tárgyak csak egy foglalatot kaphatnak.


Egyes foglalatok mágikus tulajdonságként is megjelenhetnek egy tárgyon. Ezeket a "Mechanic's", "Artisan's", "Jeweler's" előtagok adják, melyek 1, 3, 4 foglalatot adhatnak egy mágikus tárgynak. Rare tárgyakon ezek közül csak a "Mechanic's" jelenhet meg, 1 foglalatot adva. Természetesen ezek is maximum annyi foglalatot adhatnak egy tárgynak, amennyi maximálisan megjelenhet rajta (pl. egy Jeweler's wand-en 2 foglalat lesz).



Kétfajta kocka recepttel is adhatunk foglalatot tárgyaknak. Az első olyan ritka (rare) tárgyakon működik, aminek alaptípusa ezt engedi, és még nem socketes:

3 Perfect Skull + 1 rare tárgy + 1 Stone of Jordan = egy foglalat a tárgyban

A másik csak kardokon működik. Ezzel a recepttel 3 foglalatot adhatunk egy kardnak, ami mágikussá válik, véletlenszerű mágikus tulajdonságokat kapva:

3 chipped gem + 1 kard = azonos típusú, mágikus kard új tulajdonságokkal és 3 foglalattal


A recept, amit maga Cain árul el nekünk a kockával kapcsolatban, már nem működik!

A leggyakoribbak természetesen a normál socketed tárgyak, de léteznek exceptional és elite foglaltos tárgyak is. Fegyvereknél és páncéloknál a maximális foglalatszám megegyezik a normál változatéval, pajzsoknál ez lehet eltérő.



A drágakövek és rúnák különböző tárgyakba téve különböző tulajdonságokat adnak (persze vannak kivételek, lásd Zod rúna). Például egy rubin (Ruby) egy kardban tűzsebzést, pajzsban pedig tűzellenállást ad. A jewel-ek a drágakövektől és rúnáktól eltérőek, egyrészt mert az általuk adott mágikus tulajdonság(ok) minden tárgyban ugyanaz(ok), másrészt pedig lehetnek akár ritkák is (rare) - így egy jewel-től egyszerre akár több tulajdonságot is kaphat a tárgy.


A drágakövek hatására a tárgy, amibe a követ illesztették, megváltoztatja a színét, a kőre jellemző színárnyalatú lesz (például egy smaragd (Emerald), ami méreg sebzést ad egy kardnak, zölddé is változtatja azt, egy rubin (Ruby) hatására egy páncél vérvörös fényben fog izzani. Ha több drágakő is van egy tárgyban, ami megváltoztatná a színét, akkor mindig az elsőként belerakott kő színe lesz az uralkodó.

A foglalatok megléte egy tárgyban önmagában nem állítja plusz követelmények elé a karaktert (vagyis nem kell hozzá több erő, vagy ügyesség), azonban a beletett tárgyak szintkövetelményét örökölni fogja (pl. ha egy Um rúnát rakunk egy Tower Shieldbe, akkor annak a pajzsnak 47-es lesz a szintkövetelménye).

A rúnaszavak csak és kizárólag szürke színű tárgyakban működnek!

A leírás 1.09d LoD patch alatt készült.