Bölényemberek
  
Ezek aztán a tömör fickók, sok-sok butcher, szarvak nélkül. Lassúak, nehézkesek, ahogy ütöd õket, szinte érezni lehet, hogy tömörek, a hangjuk mintha egy hordó mélyérõl jönne. Borzasztóan sokat kell ütni rájuk, bár az õ ütésük inkább csak hadonászás a levegõbe, nem is túl nagy, nem is túl valószínû, hogy betalál, szóval a nehézségük inkább abban van, hogy egy örökkévalóság, amíg kivégzed õket. Persze akit már kaptak körbe és fogtak meg, az tudja, hogy jobb azért azt elkerülni :-)))

Elkerülni pedig igen könnyû õket, meglépni ugye nem kunszt elõlük, csak a zombik lassúbbak náluk, de íjásznak terelgetni õket se ördöngõsség, iszonyú sokáig képesek egymást kerülgetni, amíg eldöntik, melyik lépjen be elsõnek egy jól megválasztott akadály mögé, de elég egy jó szögben bemozdulni, az is feltartja õket, 5 lépés hátrálással le lehet nyilazni 20-at (tûzbombázni 120-at, ha fogja), ha mindnek kell 12 találat úgy, hogy közben egy se üt be.

A négy fajta a rózsaszín, a halovány, a kék és a piros, ebben a sorrendben. A rózsaszínt még rendesen lehet mészárolni bármilyen varázzsal, a piros viszont már szívós fajta, tûzre immunis, és villámra is ellenálló, rengeteg kell neki belõle.

A Katakomba és a Barlang szörnyei, végig megtalálható valamelyik fajtájuk. Démonok, tehát minden fegyver egyformán fogja õket.

Képek, adatok róluk az LDD oldalán
 

Ezzel az oldallal kapcsolatos véleményedet, észrevételeidet nekem küldd: Des